Finisben a tiszabobi Andrássy-kastély felújításának szakmai előkészítése Nyomtatás
2010. június 10. csütörtök, 09:08

Tiszadob, Andrássy-kastély a felújtás előttJelentős előrelépések történtek az elmúlt hetekben a tiszabobi Andrássy-kastély felújításának szakmai előkészítésében. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy hamarosan megjelenik az építési munkálatokra vonatkozó közbeszerzési felhívás.

„A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt 2009-ben kapott támogatást, mint az Észak-alföldi régió kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztése.

A beruházás összetettsége, nagysága és az európai uniós támogatással segítségével történő megvalósítása miatt „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című projekt rendkívül gondos és precíz előkészítéssel történik, amelynek szakmai koordinációját a jelentős tapasztalatokkal rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. végzi.

 

A megvalósítás következő jelentős lépése az 1.738mFt európai uniós támogatással megvalósuló beruházás építési munkálataira vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítása lesz. A részletes közbeszerzési dokumentáció tartalmának egyeztetése már folyamatban van a támogatást kezelő Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, és rövid időn belül meghirdetésre is kerül a Közbeszerzési Értesítőben.

A munkálatok a jelentős műemléki, építészeti értékek megfelelő helyreállítása miatt várhatóan 2011 végéig tartanak majd. A beruházás keretében 2012-re egy olyan egyedi turisztikai attrakció jön létre, amely az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává válhat.

A tiszadobi Andrássy-kastély felújítási projektről 2010. júniustól egy külön erre a célra létrehozott honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők. A honlap címe: www.tiszadob.info. A honlap olvasói többek között ízelítőt kaphatnak a kastély történetéből és nyomon következik a beruházás történéseit is. A honlap készítői külön figyelmet szenteltek a sajtó munkatársaira, akiknek lehetőségük nyílik számos szabadon felhasználható fotó és videó-felvétel, valamint sajtóanyag letöltésére is.

 

A projekt megvalósítását követően egy teljesen felújított, többfunkciós kastély épület áll majd a látogatók rendelkezésére. A kastély látogatókastély funkciót fog betölteni, ahol korhűen berendezett termekben állandó és időszaki kiállítások várják majd a látogatókat. A kastély kulturális rendezvénykastélyként is kínál majd szolgáltatásokat, egyrészt az étterem három helyiségében, másrészt az időszakos kiállítások termeiben. A kastély parkja a rekonstrukciót követően szabadtéri színházi és zenei rendezvények otthonává válhat.

A beruházás számos ponton kapcsolódik a térség, illetve a megye turizmusának fejlesztését célzó más projektekhez. Kiemelt fontosságú ezek közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Turizmusáért Egyesület magyar-szlovák-román Andrássy Kulturális Út projektje amely a turisztikai vonzerő fejlesztésére fókuszál.

 

A www.tiszadob.info projekthonlap mellett további információk Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzatának honlapján (www.szszbmo.hu), valamint a www.city-port.hu független európai uniós projekt tájékoztató portálon érhetőek el.