Hírek
Felavatták Andrássy Gyula lovas szobrát a Parlament előtt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Oros Babett   
2016. szeptember 14. szerda, 17:33

Andrássy Gyula 1867 és 1871 között a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt. Deák Ferenc javaslatára 1867-ben Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki, kormánya az első volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében.


Tarlós István kitért arra is, hogy bár közvetlen bizonyíték nincs rá, úgy tudni, hogy a szobor bronzanyagát az 1950-ben felavatott, majd az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor öntéséhez használták fel.Tarlós István főpolgármester azt mondta: véget ér egy hosszú, több mint 70 évig tartó időszak a Parlament és az azt övező tér történetében. Befejezettnek tekinthető ugyanis a Kossuth tér felújítása, amely így visszanyerte második világháború előtti állapotát.


A keddi avatáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselők és Andrássy Gyula leszármazottai is.  Beszédében Kövér László házelnök kijelentette 1867-ben Andrássy Gyulának volt ereje elfogadni azt, amit Rákóczi és Kossuth elutasított, az együttműködést a Habsburgokkal. Nem a becsvágy vagy egyéb személyes érdek miatt vállalta ezt, hanem a nemzete iránti alázat és szolgálat okán – mondta Kövér László.

Forrás:MTI

Fotók: Fülöp Ildikó



Módosítás dátuma: 2016. szeptember 14. szerda, 17:42
 
"Egy falat Tündérmező" PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Oros Babett   
2016. szeptember 09. péntek, 17:05

Szeptember 17-18- án az Andrássy- Kastély érdekes programokkal várja az érdeklődőket Tiszadobra. „Egy falat Tündérmező" címmel szombaton fotókiállítás nyílik a kastély épületben. Az ötletet a kiállítás címével azonos című könyv adta, amely 2013-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. gondozásában jelent meg. A könyvben látható fotók a megye építészeti és gasztronómia értékeit mutatják be, amelyeket Csutkai Csaba Nyíregyházán élő fotóművész készített. A szombaton nyíló kiállítás a könyv válogatott fotóanyagából a megye páratlan műemléki oltalma alatt álló épületeit köztük az Andrássy kastélyt mutatja be.

Módosítás dátuma: 2016. szeptember 09. péntek, 17:14
 
Régészeti kiállítás - Rekord érdeklődő, meghosszabbított kiállítás! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Oros Babett   
2016. szeptember 09. péntek, 15:37

Szeptember elejéig közel hatezren látták a bronzkori leleteket Tiszadobon. A kastély 2011 -es felújításakor, részben az épület pincéjében feltárt sírokban 53 darab halotti edényt találtak. A 3000-3500 éves gazdag leletanyagot az elmúlt időszakban a nyíregyházi Jósa András Múzeum restaurátorai tették ismét pompázatossá. A gyűjtemény egy része a Vasvári Pál Múzeumba került, míg a többi darab Nyíregyházára a Jósa András Múzeumba. A gazdag leletanyagot június közepe óta időszakos kiállítás keretében láthatja együtt a nagyközönség az Andrássy kastélyban.


A nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg tervezett szeptemberi zárás helyett a kiállítás 2016. december 10-ig tovább látogatható.

Módosítás dátuma: 2016. szeptember 09. péntek, 16:04
 
Kulturális Örökség Napjai - Kastély, kerékpár, kultúra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Oros Babett   
2016. szeptember 09. péntek, 14:55

Ezerarcú műemlék ez a mottója az idei évi Kulturális Örökség Napjai rendezvényének, melyhez a tiszadobi Andrássy-kastély is csatlakozott. A holtágak birodalmának, a Nyíri Mezőségnek, egyúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének ez a leghíresebb műemlék, amely tavaly decemberben újra megnyitotta kapuit. Azóta több, mint 15 ezren voltak kíváncsiak az egykor állami gondozott gyerekek lakóhelyéül szolgáló épületre - mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Péter a kastély helyi vezetője. A Kulturális Örökség Napjai hétvégéjén, szeptember 17-18-án kiállítással és borkóstolással is várják a látogatókat, szombaton Csutkai Csaba fotóművész „Egy falat Tündérmező” című kiállítása nyílik, vasárnap pedig Szatmári István tart előadást a kastély történetéből. A programokhoz az SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. és az Europe Direct Tájékoztatási Központ szervezésében a Középkori templomok útján, Andrássy örökségtúra kerékpáros túra kapcsolódik – hívta fel a figyelmet Dr. Kondra Laura, az Ügynökség ügyvezetője. Szeptember 17-én, 9 órakor Nyíregyházáról, a Kossuth térről indul a túra, mely érinti a Nyíri Mezőség legszebb természeti értékeit is, végállomása pedig az Andrássy-kastély.

Módosítás dátuma: 2016. szeptember 09. péntek, 14:58
 
Államalapító Szent István Ünnepe a kastélyban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Oros Babett   
2016. augusztus 19. péntek, 13:05

Augusztus 20- án ismét színes programok várják az érdeklődőket az ország szinte minden pontján. Idén is bőséges a kínálat lesz tehát miből válogatni, de ha valaki Tiszadobon az Andrássy-kastélyt választja az alábbi programokra számíthat. Természetesen nálunk is lesz kenyéráldás és új kenyér kóstolás. Az új kenyeret Fazakas Alpár nagytiszteletű református lelkipásztor áldja meg."Bronzkori leletek a kastélyból" címmel előadást hallgathatunk meg a szeptember közepéig látogatható régészeti kiállításról. Fellép a TERRA-DADA kamarakórus is.

A kastély kiállításai és a kiegészítő programok ezen a napon ingyenesen tekinthetők meg.

Módosítás dátuma: 2016. augusztus 19. péntek, 14:09
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

6. oldal / 10